11. fejezet ~RiSa

Már a fájdalomtól reszkettem, mikor Sangwook leparkolt a kórház előtt. Gyorsan kipattant és a karjaiban vitt be az épületbe. lezáratlanul hagyva az autót. Az információhoz igyekezett velem, zihálva elmondta mi történt mire két ápoló jött és egy tolószéket hoztak. De minek két ember pont hozzám? Na mindegy. Sangwook beleültetett és rám mosolygott.
- Jó kezekben vagy! - mosolygott rám mellőlem az egyik ápoló, amelyik férfi volt. Vagyis inkább még gyakorló rezidensnek mondanám. Túl fiatalos volt az arca.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, mire rám kacsintott. Mi fene?
- Elnézést, én vagyok a hölgy managere, és megkérdezhetem, hogy hová viszik? A cég ha hívna, tudják, tájékoztatnom kell a CEO-t. - eléggé ideges lehet, mert alig tud összerakni egy épkézláb mondatot.
- Most visszük a röntgenre, és utána tudjuk meg mi a teendő. Egyenlőre ennyit tudunk mondani. - hadarta a másik segítőm majd elindultak velem az ellentétes irányba. Hosszú folyosókon toltak keresztül és még lifteztünk is, mire elérkeztünk a röntgenhez. Míg várakoztunk a kacsintós elém állt.
- És mi történt a lábával? - kérdezte miközben megemelte szemöldökeit.
- Öhm..- még zavarba is jövök? - eléggé régen volt rajtam magassarkú, és most egyből a tízcentiset kaptam fel, amiben persze táncolnom is kellett, mivel hogy gyakornok vagyok egy cégnél, ééés...ez lett a vége.- a végére elnevettem magam, látva a változó arcmimikáját.
- Hát, ez nem szerencsés. - nevetett velem a gyönyörű hangján.
- Nem igazán. - mosolyogtam. Ekkor nyílt az ajtó amin betoltak engem az eddig várakozók legnagyobb meglepetésére. Biztos lesz majd anyuka szidás, meg útszélizés, de most kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy velük foglalkozzam. A kacsintós felrakott a röntgen asztalra miközben folyamatosan mosolygott, látva ijedt arcomat.
- Nem lesz gond. - suttogta és ellépett tőlem. Odaadta a papíromat, amire még érkezésemkor firkantották fel, hogy mimet kell röntgenezni. Sziszegve adtam hangot annak, hogy a nő kegyelem nélkül forgatta a bokámat, miközben beállította a jó szögbe, hogy látható kép készüljön rólam.
- Mély levegőt vesz, bent tart! - igenis, értettem! Ha nem fájt volna a bokám még haptákba is vágtam volna magam. De ha a lábamat röntgenezik miért nem vehetek levegőt? Eközben a nő eltűnt az egyik ajtó mögött, majd fél perc múlva kiszólt.
- Kiengedheti! - köszönöm, köszönöm. Más biztos megfulladt volna, de én kibírtam. Még öt perc kínszenvedés, alias bokacsavargatás és "Mély levegőt vesz, bent tart!" után kiszabadultam a nő karmai közül. Már csak egy kísérőm maradt, miközben kettővel indultam és ennek hangot is adtam.
- Hova lett a másik kísérőm? - néztem fel a mögöttem jövőre.
- Behozták egy közúti karambol sebesültjeit, és őt hívták. Vagyis ki kő-papír-ollóztuk ki maradhat, és én nyertem. - vigyorgott diadal ittasan.
- És ennek maga örül? - nevetve faggattam tovább, miután láttam hatalmas mosolyát.
- Határozottan! - nevetett vissza.
 Hamarabb mint vártam kiadták a röntgen eredményeket amivel az orvoshoz kell menni. Végül egy csinos fáslit kaptam, meg két hét kényszerpihenőt. Szupi. Legalább nem rontom a levegőt a cégnél. Vissza a nagy folyosókon, még kettőt lifteztünk és egy kórteremnél kötöttünk ki.
- Itt vár aki behozta. - komor volt a hangja, de ezzel ellentétben mosolygott.
- Köszönöm. Segít felállni? - csak egy meglepett arc volt a válasz. - Már nem fáj annyira. - kiemelt a székből és óvatosan rakott a földre.
- Ezt is köszönöm. - már majdnem én nevettem magamon, hogy minden mondatom "köszönöm". Már bicegtem előre vagy két lépést amikor suttogást hallottam.
- Nem kérdeztem meg a nevét. - elhaló volt a hangja.
- Ha elmondja a magáét, én is az enyémet. - mosolyogtam rá.
- Seol Jun. - motyogja a tarkóját dörzsölve.
- Jung RiSa. - integettem neki és besétáltam az ajtón.
Meglepődtem mikor a fiúkat és NaRa-t láttam meg Sangwook mellett.
- Hogy bírsz abba menni? - néztem rá nagy szemekkel. Hihetetlen, hogy én bénázok és ő nem, na nem mintha kívánnám, hogy rándítsa meg a bokáját, ami nekem sikerült, de akkor is. Odabicegtem az ágyhoz és leültem, mire Changjo mellém vetődött.
- Minden oké? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Mint látjátok, járni tudok. Nem olyan vészes, megrándult a bokám és két hét kényszer pihit kaptam, de még utána sem erőltethetem. - lóbáltam meg a lábam.
Nem sok időt töltöttünk a kórházban ezután. Kiadták a papírom és már mehettünk is. A jobb lábamra felvettem a cipőm, viszont a balra nem tudtam felvenni, úgy látszik jegelni kell majd. Sangwook visszafurikázott minket a dormhoz ahol megint csak ő cipelt fel a karjaiban. Leültetett az ágyamra és egy hosszú csókot nyomott a homlokomra.
- Vigyázz magadra! És majd mesélsz, de most sietek. - értetlenül néztem rá, ekkor elnevette magát.
- A fiúról a kórházban! - bambán meredtem utána, de már hallottam is a bejárati ajtó csapódását.
Később Changjo sétált be egy jól megpakolt tálcával. Letette az éjjeliszekrényemre és leült mellém.
- Jól ránk hoztad ám a frászt. - mosolygott erőtlenül miközben megszorította a kezem.
- Nem volt szándékos..- suttogtam.
- Miért nem hallgattál rám? - felháborodott volt a hangja, de nem kiabált velem.
- Nem volt nálam táncos cipő, az utcaiban meg nem táncolhattam. - hajtotta le a fejem.
- Olyan makacs vagy. - szipogott.
- Te most sírsz? - lepődtem meg ma már sokadjára.
- Igen. A..aggódom. - hüppögte.
- Rendbe jövök, csak idő kell neki. - mosolyogva magamhoz öleltem és elkezdtem ringatni.
- Most énekelnék neked, ha tudnék. - nevettem halkan. Egy idő után Changjo egyenletes szuszogása jelezte, hogy ő bizony elaludt, de nemsokkal később már én is majdnem az álmok mezején jártam amikor halkan nyikorogva nyílt az ajtó és egy meglepődött Minsoo állt a túloldalon. Hitetlenné vált arckifejezése majd nemes egyszerűséggel ránk csapta az ajtót...