10. fejezet ~ NaRa

Risa járása nem volt elég biztos a magassarkúban így meg is roppant a bokája a próba végére. Sangwook vitte el a kórházba én pedig csak álltam a próba terem közepén mint a fa szent és csak pislogtam az ajtóra. Egy gyors eszme futtatás után, elgondolkoztam hogy mit is mondott Sangwook, ilyenkor mi lenne a helyes. Odasétáltam a cuccainkhoz és a vállamra vettem a táskámat és RiSa cuccait is.
-Hová mész?-akadt ki a tánc tanár.
-RiSa után.-mondtam komolyan és megindultam.
-De Sangwook azt mondta hogy nem mehetsz ki egyedül!-világosított fel megint.
-Ez a vész helyzetekre nem vonatkozik. Egy leadernek az a dolga hogy a csapatával legyen, jóban rosszban! Ha valamelyikük beteg, akkor ápolja. Ha balesetet szenvedett, ott legyen vele a kórházban! Ha sír, akkor megvigasztalja, ha pedig boldog vele örüljön! Mindazon állttal, kitartson mellette!-néztem rá-Nem pedig az hogy ölbe tett kézzel várja, hogy mi van!-mondtam és megint elindultam.
-Na de a manager!-kapta el a kezem, én pedig elkaptam a pólóját és a falnak löktem.
-Leszarom hogy mit ugatsz! Azt mondtam megyek! Ne merj még egyszer hozzám érni!-vicsorogtam.
-Gyere, elmegyünk veled!-fogta meg a vállam Byunghun és elkezdett húzni. Kivételesen engedtem neki és hagytam hogy kihúzzon a teremből.
-Egyedül megyek!-néztem a nálam jóval magasabb lila hajú, fiúra.
-Nem.-húzta ki magát.
-Ne játszd a megmentőt kis herceg! Nem én vagyok bajban!-fordítottam neki hátat és megindultam az egyetlen buszmegálló felé, ami itt volt szemben. Hallottam a lépteket magam mögött, de nem foglalkoztam vele. Beálltam s vártam a buszra. A fiúk mellém csoportosultak, Changhyun pedig rám mosolygott. Nem nagyon értettem ezt az egészet, hiszen semmi közük hozzám vagy RiSa-hoz. De még is itt vannak.
Megérkezett a busz én pedig vettem magamnak jegyet és felszálltam. Szeretek utazni és tömeg közlekedni, csak az embereket utálom. Mivel nem volt ülő hely, én csak a busz végébe mentem és ott fogtam meg a kapaszkodót. Az állomások ahogy jöttek, az emberek úgy cserélődtek. Nem tettem mást csak álltam és bámultam ki az ablakon. Az agyam tova suhant, mint valami kismadár akit megzavartak. Míg nem valaki megfogta a kezem a kapaszkodón. Fel pillantottam a magas férfira. Haja fekete, égnek meredő. Szemei feketék és furcsák. Arca mondhatni jól néz ki, de még is veszélyesnek hat. Ahogy rá néztem egy féloldalas mosolyra húzódott az ajka. Kihúztam a kezem az övé alól és lejjebb fogtam meg, majd elfordultam. Nagy és szinte vibráló sóhaj jött ki a torkán és megint megfogta de most rá is szorított. Összehúzott pillákkal néztem rá és megint kihúztam a kezemet. Lenyeltem a dühöt és az undort amit az érintése okozott és arrébb álltam. Már jött volna felém megint az idegen mikor Changhyun kicsit megböködte a kezemet és mosolyogva mutatott a mellette lévő egyetlen felszabadult helyre. Lenéztem rá, majd bólintottam és leültem. Nem szólt semmit csak még utoljára rám mosolygott. Vissza néztem az idegenre akinek enyhe düh és undor izzott fel a szemeiben ahogy Changhyun-ra nézett, de ő nem zavartatta magát. Én pedig a fejemre húztam a fülesem és néztem ki az ablakon. Megint próbáltam eltűnni a gondolatok viharában. A villany póznák és az épületek csak úgy suhantak el mellettem, s engem teljesen elbűvölt a körülöttem lévő rendszerezett, de még is fejetlen zsivaj. Nem tudom meddig ültem úgy ott, vagy ki szólt hozzám, de ChunHee becsúszó arcára tértem észhez és pislogtam rá. Ki pillantottam megint és láttam hogy a következő leszállónál kell leszállnom, így felpattantam s az ajtónál jeleztem. A fiúk mind mögém gyűltek és leszálltunk. Pár utcányira van innen a kórház, így gyorsabb tempót felvéve mentem. Mikor leértem a recepcióhoz megálltam. Nem tudok az emberekkel kommunikálni, most mit tegyek? Erőt vettem magamon mikor Changjo állt be elém.
-Elnézést, most hoztak be egy lányt a bokájával. Meg tudná mondani hogy hol találjuk?-kérdezte nyájasan.
-Természetesen!-mosolygott rá a nő-A 233-as szobában van.
-Köszönjük.-hallottam a hátam mögül én pedig már trappoltam is. Berontottam a szobába mire Sangwook tág szemekkel pislogott, majd megjelentek mögöttem a fiúk.
-Hol van?-kérdeztem, bár szerintem a hangom olyan volt mint mindig.
-Most röntgenezik. De te mit keresel itt?-a hátam mögé nézett.
-A maknaemat!-húztam ki magam-Te mondtad hogy egy csapatban lévő embereknek. Egyként kell élni, viselkedni, dolgozni!
-Tényleg ezt mondtam...-húzta össze a szemeit-Remélem nem okoztál balhét!
-A buszon nem.-vontam vállat és beültem a kanapéba, s egymásra pakoltam a lábaimat.
-Ettől féltem én is...-temette az arcát a kezébe.
-NaRa!?-pislogott meglepetten RiSa.
-Most komolyan az a legnagyobb meglepi hogy én ide jöttem?!-vontam össze a szemöldökömet. Mire felkuncogott és beljebb botladozott.
-Te hogy bírsz abban menni?-fintorgott a magassarkúmra.
-A fél életemet ebben töltöttem. Megszoktam.-vontam vállat.