15. fejezet ~RiSa

Mikor megmutatta Nara azt a zenét amit írt, valami jó érzés lengett körbe. Megint éreztem azt a pezsgést amit ezelőtt éreztem. Visszamásztam az ágyamra és befeküdtem a takaró alá. Pár percig feküdtem a sötétben a plafont bámulva rájöttem, hogy ez így nem fog menni, mert egész nap aludtam. Halkan kikeltem az ágyból és kiindultam a nappaliba, és meglepődve konstatáltam, hogy már nem fáj annyira a lábam. Magamhoz vettem egy takarót és a kanapéra telepedtem. Bekapcsoltam a tv-t és megint csak kapcsolgattam a csatornák között, végül találtam egy csatornát amin éppen egy drama ment, így hamar becsatlakoztam a cselekmény szálba, és mivel legalább két részt leadtak belőle, így egy darabig nem unatkoztam, de miután vége lett megint tovább kellett kapcsolnom. Találtam egy másik csatornát, amin kb egy két és fél órás filmet adtak. Végül csak elnyomott az álom a takaróba bugyolálva. A hajnali félhomályban ébredtem, de nem nyitottam még ki a szemeim. Halk, de annál gyorsabb lépteket hallottam, ami egy pillanatra megtorpant, majd lassan, szinte osonva felém jön. Próbáltam úgy tenni, mint aki alszik, és a meglesőm el is hitte, hogy én még alszok, mert végig simított arcélemen, majd suttogva megszólalt.
- Olyan gyönyörű... - eddig csak tippeltem, de most megtudtam, ki is az, akivel perpillanat egy levegőt szívok, annyira közel hajolt arcomhoz. Majd megcsapott Minsoo jellegzetes illata. Még végigsimított hüvelykujjával szemem alatt, orromon, majd végül alsó ajkamon, amibe beleremegett a szívem. Szakadozva levegőt vettem, mire azonnal elkapta arcomtól kezét. Lassan nyitogattam pilláim, és megláttam, hogy hatalmas szemekkel nézett rám, de mégis mosolygott. Álmos mosolyra húzódtak ajkaim, mire ráeszmélt mit is tett, azonnal felállt s guggolásából és a konyha felé sietett. Fázósan, de most már vigyorogva húztam magamon összébb a takarót, és mivel nem tartottam értelmét visszamenni a szobába, így maradtam a helyemen, csak az erkélyre sétáltam és megvártam a napfelkeltét. Gyönyörű, mint mindig. Amíg a szemeim a narancssárga égbolton legeltettem, észrevettem, hogy valaki csatlakozott hozzá. Minsoo jött ki mellém félmeztelenül egy gőzölgő bögrével kezében.
- Meg fogsz fázni.. - suttogtam neki, de még mindig csak a felkelő napot figyeltem.
- Szerintem semmi közöd ahhoz, hogy én mit csinálok. Amúgy is, ez az én gondom, ne akarj mindenkinél okosabb lenni. - flegmázott velem. Megmosolyogtatott, hogy úgy válaszolt mint én akkor, mikor ő szólt rám.
- Azért majd ha beteg leszel, mondhatom, hogy én megmondtam? Ne válaszolj, költői kérdés volt. - kint hagytam a hidegben, de még csak a vállára terítettem a takaróm. A konyhába mentem és öntöttem a bögrémbe kávét és az asztalnál ülve elkortyolgattam, majd indultam be a szobámba, de ekkor hallottam, hogy Minsoo hapcizik. Félhangosan felnevettem, mire egy haragos morgás volt a válasz. Belépve a szobába a szekrényemhez léptem és kivettem az aznapi ruhámat, csak nem kellene megint egésznap pizsamában lennem. Kivettem egy cicagatyát és egy bézs színű nagy kötött pulcsit, amiben még elfért volna három belőlem. Belebújtam a ruhákba, lófarokba kötöttem a hajam, és mire kész lettem, már mindenki fent volt.
- Mióta vagy te fent, hogy már fel vagy öltözve? - kérdezte kómásan Nara.
- Azóta, hogy láttam feljönni a napot. - mosolyogtam rá és kiléptem a szobánkból. Pont akkor lépett be Sangwook, így két lépésből mellettem termett és karjaiba zárt. Néha tényleg olyan érzés, mintha a bátyám lenne, most is olyan jó meleggel volt, annak ellenére, hogy kint mínusz körüli volt a hőmérséklet.
- Jó reggelt tücsök. - nyomott egy puszit a fejem búbjára és bekísért a kanapéra.
- Hogy van a lábad? - kérdezte lágyan.
- Most egy kicsit jobban. - mosolyogtam rá.
- Ugye tudod, hogy holnap mennünk kell kontrollra vele? - sorolta tovább.
- Ne is emlegesd, de tudom. - bokszoltam lazán a vállába.
- Na és mi van azzal a sráccal, a kórházból? - tudtam, hogy erre is rá fog kérdezni.
- Semmi, jóképű, vicces, nem tudom, hogy lehetne-e belőle valami. Tudom, hogy erre voltál kíváncsi. - nevettem fel, és ő is csatlakozott.
- Na hát akkor nem is zavarlak tovább, de azért szólj, ha lesz valami, inkább tőlünk tudjon meg a cég valamit, mint a médiából. - komolyodott el a hangja.
- Tudom. - hajtottam le a fejem.
- Azért ne szomorkodj. - csipkedte meg kicsit az arcom.
- Pont hogy jó kedvem van. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. - kacsintott és magamra hagyott.
A nagy kavarodásba, amiben a fiúk és Nara készültek hirtelen eltűnt. Minsoo-t hallottam párszor hapcizni, míg készültek, de már inkább nem szóltam semmit, és feltűnt valami, amire azonnal nem jöttem rá. Majd leesett, Minsoo került, de jobban mint általában, szinte egyáltalán nem láttam, csak hallottam, hogy hol hapcizik, de inkább nem is szóltam már semmit. Majd megtudja, ha lázasan fekszik az ágyában. Hirtelen lecsendesedett minden, amikor csapódott az utolsó ember után a bejárati ajtó. Hirtelen a magány kezdett nyomasztani, majd eszembe jutott, hogy van egy könyv, amit már vagy három hónapja nem tudtam tovább olvasni a tizedik oldaltól, így előkerestem a régen forgatott könyvet, újra a kanapéra telepedtem és tovább olvastam a több mint háromszáz oldalas könyvet.

14. fejezet ~ NaRa

Elmosolyodtam ezen a megszólalásán. Ha tudná hogy én viszont harapok, nem hiszem hogy ilyen kedvesen közeledne felém. Meg sem mozdulva támasztottam a falat, nehogy eldőljön.

-Hát akkor maradj ott ha úgy tetszik.-mosolygott tovább-De ha nem bánod én leülök!-s ezzel a mondattal huppant a foteljába-Nem fog fájni abban a cipőben a lábad?-döntötte oldalra a fejét, kíváncsian. Jó próbálkozás doki! De velem nem lesz olyan egyszerű dolga mint a többiekkel, ha én nem akarok megszólalni, akár mellettem akár táncra is perdülhet, akkor sem fogok megszólalni.-Jól mondta a manager-ed, nem leszel egy könnyű eset.-kuncogott és valamit írt a noteszába-Viszont ha nem akarsz megszólalni, akkor tovább fog tartani a kezelés. Sokkal tovább!-mutatott egy nagy kört a kezeivel. Szemeimet megforgatva, nyugtáztam magamban hogy ő sem teljesen komplett.-Legalább valami féle reakciót kapok.-lelkendezett-Szóval ezt az egy órát.-nézett az órájára-Némaságba burkolózva fogjuk eltölteni? Hát ha te nem, akkor majd beszélek én.-vont vállat. Hamar eltelt az az egy óra, s elég sok mindent megtudtam róla. Szeret focizni és már elég rég óta ebben az épületben praktizál. Sok olyan betege volt mint én, úgy értette hogy idol. Fel is sorolt nekem néhány nevet, persze megígértette velem hogy nem mondom el senkinek. Ami elég vicces, mivel meg sem szólaltam.-Akkor holnap megint találkozunk!-mosolygott rám és megint firkált valamit. Elém lépett és kinyitotta nekem az ajtót én pedig kisétáltam rajta. Sangwook amint megpillantott felpattant akár egy nikkelbolha. Némán mentem el mellette.-Elnézést!-lépett mellé az orvos.

-Hogy ment?-kérdezte aggódva. Én leültem tisztes távolságban, de úgy hogy halljam mit mondanak. Úgy csináltam mintha zenét hallgatnék.

-Ahogy mondta „Nem lesz egy könnyű menet.” Nem szólalt meg egész idő alatt, viszont néha kaptam egy kis reakciót. Láttam hogy figyel és tudja mit mondok. Néha megértés sugárzott a tekintetéből, néha pedig teljesen mintha más felé járna.

-Igen! Mindig ezt csinálja ha olyat kell tennie amit nem akar.-nyögte.

-Mindig?-döntötte oldalra a fejét-Mióta ismeri?

-10 éves kora óta.-mosolyodott el Sangwook-Mikor az iskolába vittem és az egyik tanára azt mondta neki hogy ne üljön az ablakba, csak azért is oda ült! Utána pedig büntetést kapott. Ő büszkén és tudattal viselte a büntetését, mivel azt tette amit akart és helyesnek látott. Onnantól hogy a tanár próbált vele kedves lenni, ő csak elment mellette és nem foglalkozott vele. Mintha a hölgy nem is létezne. Mikor jelentették nekem az esetet, nem akart róla beszélni. Így addig hallgatásba burkolózott amíg fel nem adtam hogy kiszedem belőle. Tudja mi történt vele?-tért vissza a valóságba.

-Igen tudom, de ezt majd tőle szeretném hallani ha nem bánja.-mosolygott a férfi felém.

-Oh, rendben.-bólintott én pedig nem akartam többet hallani. Ténylegesen bekapcsoltam a zenét és hátra döntöttem a fejemet. Elbambulva néztem a falat. Végig akart simítani SangWook az arcomon én pedig már csak az érintésnél elütöttem a kezét és felállva mentem ki. A kocsi mellett állva vártam hogy kinyissa az ajtót, én pedig beszálltam. Mikor vissza értünk a dormhoz, kiszálltam és a leghalkabban mentem be. Láttam ahogy mindenki a próbán van, RiSa pedig még mindig alszik, így bementem a szobánkba és a táskámat ledobva mentem a pincehelyiségben kialakított tánc- és konditeremhez. Becsuktam magam mögött az ajtót és a vállamra vettem az akusztikus gitáromat. Egy füzet és egy tollat magam mellé gyűjtve egy diktafon társaságában.

~Hullócsillagként kívánlak téged, szerető szíved hiánya teljesen felemészt. Lüktető érzésként vesztettem el a fejem mikor csak rád gondoltam, hozzuk kérlek helyre azt ami köztünk volt…~

Énekeltem a szavakat miközben gitároztam. Mintha csak ömlene belőlem az egész, akár egy folyó ami egy gátat tört át és próbálja behozni amit eddig kihagyott. Miután befejeztem a dalt, kinyomtam a ketyerét és hátra döntöttem a fejemet. Mély lélegzetet véve néztem az üres teremre, mikor valaki belépett.

-Te itthon vagy?-nézett rám döbbenten ByungHun.

-Nem.-morogtam és összeszedtem a cuccaimat. A helyére raktam a gitáromat és elmentem mellette. Bementem a szobánkba és ledobtam a cuccaimat az ágyamra.

-Szia.-mosolygott rám RiSa.

-Jobban van a lábad?-kérdeztem miközben egy új fehérneműt vettem ki a szekrényből.

-Igen, egy kicsit.-forgatta a bokáját, persze csak úgy hogy ne fájjon neki-Te hol voltál?-nézett az ágyam felé ahol a diktafon és az üres mappa feküdt egy tollal.

-Lent a pincében.-vontam vállat és kimentem zuhanyozni. Magamra zártam az ajtót még mielőtt valaki be akarna jönni megmosni a hátamat és beálltam a forró zuhany alá. Csak úgy égette a bőrömet és ahol elérte ott vörösre színezte azt. Akár a rák jöttem ki a kabinból és a hajamat megszárítva mentem vissza. RiSa a diktafonomat fogva ült az ágyamon és hallgatta a dalt amit írtam.-Hogy tetszik?-zavartam meg mikor megint vissza akarta kapcsolni.

-Melyik lesz a rap részem?-csillogtak a szemei. Pilláimat megforgatva mentem és leültem mellé.

-Amit rappeltem te liba.-mosolyogtam rá és kivettem a kezéből a diktafont. Bekapcsoltam újra a dalt és gyorsan leírtam a szöveget egy papírra. Egy „R” betűvel jeleztem hogy melyik az ő része és a kezembe vettem a másik gitáromat. A gitár húrjai jártak az ujjaim alatt, különböző hangokat kiadva és elkezdtem énekelni. Elkapta a ritmust és mikor ő jött elkezdtem dobolni a gitáron, a nyelve pedig csak úgy pörgött és lökte ki a szavakat. Egy mosollyal az ajkamon gitároztam és ütöttem az ütemet, majd véget ért a dal.

-Imádom!-pattogott ülve én pedig felnevettem. Miután visszakúszott az ágyára, leraktam a gitárt és bebújtam az ágyba. Behunytam a szemeimet és próbáltam úgy tenni, mint aki nem is létezik.

13. fejezet ~RiSa

Most ezzel mit akart? Miért is akart bejönni? Ha elutasítom, akkor miért akar a közelemben lenni? Végül Changjo haját simogatva aludtam el.

Másnap kialudva keltem, és már nem feküdt az ölemben alvótársam. Igaz, ők már elmentek próbára. Szenvedve másztam ki az ágyból és vettem az irányt a fürdő felé. Elintéztem a reggeli dolgaimat majd a konyhába bicegtem. Hagytak nekem kávét szerencsémre, így azzal nem kellett kínlódnom. A hűtőből elővarázsoltam a tejet, az egyik szekrényből a műzlim, a másikból meg a tálam. Lepakoltam mindent az asztalhoz, a reggelimet elkészítettem, a bögrémbe megcsináltam a kávém és végre kezdhettem reggelizni. Nyugodtan elnyammogtam a tejbe áztatott műízű valamit és elég erőt gyűjtve kezembe fogtam a bögrém és lehuppantam a kanapéra, s bekapcsoltam a tv-t. Egyik csatornáról váltottam a másikra, de egyik csatorna sem fogott meg a majdnem 100 közül. Egy gagyi talkshow-ra esett a választásom, amit nagy szemekkel figyeltem. Minden rezdüléséről az embereknek tudtam mit éreznek. Ez az egy úgymond különleges képességem van, a mű mosoly, és a hamis szavak előlem nem bújhatnak el. Ijedten térek észhez, és fintorogva nézem tovább a képernyőt. Mi lesz, ha nekünk is hazudnunk kell, a mű mosoly pedig mindennapos lesz. Ennyi év után érzek most az egyszer félelmet a debütünkel kapcsolatban. Félek, hogy ennyi gyakorlás után sem leszünk elég tökéletesek. Attól is, hogy mikor fogunk debütáni. Az én hülyeségem miatt kell kitolni az egészet, még jó, hogy a teasert már felvettük. És...attól is félek, meddig fogom ezt az egészet bírni Minsoo-val szemben. Sosem tudtam az érzéseimnek gátat szabni, és igazából soha nem is akartam. De eddig nem is volt senki aki miatt el kelljen gondolkoznom a dolgokon. És mi van a kórházi kísérőmmel. Jövőhéten vissza kell mennem, hogy megnézzék mennyit javult a lábam. Idegességemben magam mellett megütöttem a kanapét, de ez nem javított a bennem lángoló dühön. Most minden olyan kilátástalan, és már megint ki miatt? Összeroskadva dőltem végig a kanapén, majd el is nyomott az álom.

Nagy hangzavarra ébredtem. Ezek szerint a többiek már itthon vannak én pedig végigaludtam a napot. Lassan nyitottam a szemeimet, viszont ekkor egy vigyorgó fej termett hirtelen látókörömbe.
- Jó reggelt csipkerózsika! - nevetett Chunji - Felébresztettünk? - kérdezte kíváncsian nagy szemekkel.
- Dehogy. Ebben a hangzavarban tényleg lehet aludni. - mikor felébresztenek morcos vagyok, és sajnos a legelső ember ébredésem után kapja a legnagyobb adagot a morcos énemből. Meglepetten pislogott párat.
- Bocs. Csak nem szeretem mikor felébresztenek. - dörzsöltem a szemem.
- De, miért én? - pillázott rám tovább.
- Te jöttél ide elsőnek, neked a legrosszabb. - villantottam felé egy álmos mosolyt. - De te kapod az ölelésem is. Na gyere! - szinte rám ugrott, ahogy kiejtettem a számon az ölelést. Nevetve bújt hozzám, majd elhúzódott tőlem.
- Segítesz felállni? - egyszerűen nem tudtam megmozdítani a lábam. Ülésbe kínlódtam magam, és Chunji-ra támaszkodva indultam vissza a szobámig.
- És milyen napod volt? - kérdezte, mikor leültetett az ágyamra.
- Végig aludtam az egészet. - közben elnyomtam egy ásítást.
- De jó már valakinek... - motyogta.
- Ne irigykedj. A lábam miatt vagyok itthon, nem jókedvemből. - csaptam kezére.
- Tudom-tudom. - védekezett egyből.
- Na jó, menj ki. Zuhanyozni szeretnék. - hessegettem ki.
- Tudsz egyedül? - nevetett miközben mondta.
- Tudok! - nevettem fel én is. - Na indulj! - csaptam hátsójára, mikor felállt.
- Naaa. - hisztizett - tényleg illik rátok a Wild Cats név. - mosolygott és kilépett az ajtón. Magamhoz vettem egy törölközőt majd elindultam zuhanyozni. Gyorsan letusoltam és a törölközőt magam köré tekerve indultam vissza a szobába. Már csak pár lépés volt a szobánkig amikor Minsoo kilépett a szobájukból, szintén zuhanyozni indulva. Egyszál nadrágban állt előttem törölközővel a nyaka körül. Megdermedtem, én kis naiv azt hittem nem fog észrevenni. Nagy szemekkel nézett rám mikor észrevett. Egymás szemeibe néztünk egy darabig majd lassan közelebb sétált és megállt előttem. A szívem a torkomban dobogott és úgy szorítottam magam köré a törölközőt hogy elfehéredtek ujjperceim. Óriásit nyelt, még én is hallottam. Le nézett rám, én pedig fel rá. Megbabonázott a sötét rengeteg amit a szeme rejtett, egyszerűen nem tudtam elfordítani tekintetem. Közel hajolt arcomhoz, de meg sem tudtam mozdulni. Hitetlenül néztem szemeibe, mire elmosolyodott. Még közelebb jött hozzám, már éreztem lélegzetvételeit arcomon és ajkai is csak pár milliméterre lehettek tőlem. Hirtelen, önmagától lendült a kezem és az arcán csattant.
- Hogy mered?! - rivalltam rá. Arcához nyomta tenyerét de mosolygott.
- Azt hittem mindenkinek hagyod magad. - hangja csöpögött a gúnytól. A másik kezem már tudatosan mozgott, és megint arcán landolt. Nehogy páratlanul maradjon, de biztos ottmarad a kezem nyoma.
- Ne merj még egyszer így beszélni rólam. Amíg nem ismersz, ne alkoss rólam véleményt! - most már nem mosolygott. - Tudod mit? Aki megérdemli, annak igen. De az ilyen tuskókkal nem foglalkozom. - nem volt hiteles a szövegem, mert utána elbicegtem, de mindent komolyan gondoltam.

12. fejezet ~NaRa

Visszavitt minket SangWook a dormba és elém állt.

-Azt szeretné a cég hogy pszichiáterhez járj, legalább amíg egy kicsit dolgozunk azon hogy ne üss le mindenkit.-húzta a száját. Látszott hogy nem tetszik neki sem a dolog de hát ezt a „parancsot” kapta.

-Nem megyek dili dokihoz!-fordultam el tőle és  be indultam a szobába, de elkapta a csuklómat. Maga felé fordított én pedig összeszűkített szemekkel néztem.

-Be kell menned! Ez nem jó hogy egyből pánik rohammal kezdesz, mikor egy kis változás van! S hogy mindenkit agyon akarsz csapni, az sem egészséges!-cseszett le-Ne játszd mindig a kemény csajt!

-Nem megyek be!-mondtam határozottan-És ha neked nagy teher vagyunk, adj át minket másik managernek.-mondtam fagyosan-Vagy ha csak velem van bajod, akkor majd én átmegyek.-fordultam el tőle.

-NaRa!-kiabált rám.

-Nem számít!-mondtam megint csak fagyosan és elléptem tőle. Levettem magamról a piros förtelmes Mikulásos pulcsit és a hátamra kaptam a bőr dzsekimet.-Majd jövök.-mondtam keserűen és kiléptem az ajtón. Egy ideges káromkodás hagyta el Sangwook torkát én pedig megindultam valamerre. Ezt a környéket nem ismerem, így csak az ösztöneimre hagyatkozom, és arra megyek, amerre éppen eszembe jut. Visszamenni? Na, az már egy keményebb menet lesz! Ahogy haladtam hallottam, hogy SangWook kiabál utánam és elkezdett futni. Elkapta a kezemet és nem engedett tovább menni.-Engedj el!-rántottam meg a kezemet.

-Nem mehetsz!-parancsolt rám.

-Ezt fogalmazd át!-adtam neki lehetőséget a változtatásra. Tudja, hogy a parancsolgatás nálam nem jön be, így inkább megköszörülte a torkát.

-Ne menj el! Kérlek!-nézett nagy szemekkel én pedig elfintorodtam. Mindig így néz ha aggódik én pedig nem szeretem, sőt utálom ha miattam aggódik bárki is.

-Mennyiszer kellene mennem?-morogtam miközben azt hittem, menten epét fogok köpni.

-Csak olyan húsz esetleg harminc alkalomról van szó!-csillantak fel a szemei.

-Hogy mennyi?!-akadtam ki.

-De ha jól mennek a dolgok akkor talán lehet belőle faragni egy keveset.-nézett rám bűnbánóan.

-Utállak!-morogtam és összeszorítottam az állkapcsomat. Miért ver engem az Isten azzal, hogy agykúrkászhoz kell, járjak?! Boldogan mosolyodott el és felkapott, s vidáman sétált be velem a házba. Senki nem értette, hogy most mi történt, s legszívesebben én is közéjük tartoznék. Fintorogva néztem mindenkire, majd SangWook letett és a vállába bokszoltam.

-Ezt most megérdemeltem…-dörzsölte a karját.

-De még mennyire!-vicsorogtam és kivonultam a szobánkba. RiSa és Changjo elaludtak az ágyon én pedig bedőltem az ágyamba úgy ahogy voltam és elaludtam.

Másnap reggel ugyan olyan gyilkos kedvvel ébredtem és csak úgy sütött rólam a kegyetlen gyűlölet.

-Mi a baja?-nézett Changjo a többiekre.

-A managere azt mondta hogy ne nagyon menjünk a közelébe, mert kitekeri a nyakunkat.-tartott szemmel Minsoo.

-Ha még egy szót szólsz te debella, esküszöm hogy kitépem a nyelved.-vicsorogtam rá és eltrappoltam mellette. Beviharzottam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Megfogtam a csapot és a tükörbe néztem. Az erőm éreztem, hogy lassan elhagy.-Nem akarom...-suttogtam magam elé. Tudom hogy nem vagyok könnyű eset de nem vagyok pszichikai eset! Miért kell nekem agykurkászhoz mennem? Miután megmostam az arcomat, visszamentem a szobába és átöltöztem. Nem sokra rá jött hozzám SangWook.

-Indulhatunk?-kérdezte.

-Nem…-mondtam üres hangon, mire sajnálkozó pillantással felelt. Elmentem mellette és felvettem a kabátomat és beültem a kocsiba. Az út csendesen és némán telt. Legalább is nekem, mivel ő próbálta megtörni a hallgatásomat.

-Kérlek viselkedj rendesen!-mondta mikor leállította a motort és rám nézett. Üres tekintettel néztem magam elé. Egy sóhajjal szállt ki a kocsiból és engem is kiszedett, s bekísért egy épületbe.-Nagyon sok ember jár pszichiáterhez Korea-ban. Nem te vagy az első idol sem.-meg sem szólalva néztem el róla ő pedig sóhajtott-Menjünk.-motyogta és át akarta karolni a derekamat mintha beteg lennék, de elléptem tőle, s megint csak sóhajtott és elindult befelé. Csak a cipőm kopogása tudatta vele hogy követem. Más neszt nem adtam. Megállt egy ajtó előtt és rám nézett.-Várj meg itt.-kért majd bement az ajtón. Neki dőltem az ajtóval szemben lévő falnak és magam elé meredtem majd nyílt az ajtó és behívott. Bementem s az ajtó melletti falnak dőltem neki. Nem szeretek egy idegennel kettesben lenni egy helységben.

-Jó napot Miss Park!-mosolygott rám a férfi. Magas, fekete haja bozontosan állt, mosolya pedig ész bontóan szexi. Bólintottam felé egyet üdvözlés képpen ő pedig Sangwook-ra nézett.

-Mondtam hogy nehéz menet lesz…-nyögte.-Kint megvárlak!-akart puszit nyomni a homlokomra mire elfordultam tőle. A pszichomókus csak állt,  én pedig vele szemben voltam a falnak dőlve.

-Tegezhetlek?-kérdezte, de reakciót nem kapott rá-Gyere beljebb. Nem harapok.-mosolygott rám.

~Dr. Yoon Jonghoon pszichiáter~

11. fejezet ~RiSa

Már a fájdalomtól reszkettem, mikor Sangwook leparkolt a kórház előtt. Gyorsan kipattant és a karjaiban vitt be az épületbe. lezáratlanul hagyva az autót. Az információhoz igyekezett velem, zihálva elmondta mi történt mire két ápoló jött és egy tolószéket hoztak. De minek két ember pont hozzám? Na mindegy. Sangwook beleültetett és rám mosolygott.
- Jó kezekben vagy! - mosolygott rám mellőlem az egyik ápoló, amelyik férfi volt. Vagyis inkább még gyakorló rezidensnek mondanám. Túl fiatalos volt az arca.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, mire rám kacsintott. Mi fene?
- Elnézést, én vagyok a hölgy managere, és megkérdezhetem, hogy hová viszik? A cég ha hívna, tudják, tájékoztatnom kell a CEO-t. - eléggé ideges lehet, mert alig tud összerakni egy épkézláb mondatot.
- Most visszük a röntgenre, és utána tudjuk meg mi a teendő. Egyenlőre ennyit tudunk mondani. - hadarta a másik segítőm majd elindultak velem az ellentétes irányba. Hosszú folyosókon toltak keresztül és még lifteztünk is, mire elérkeztünk a röntgenhez. Míg várakoztunk a kacsintós elém állt.
- És mi történt a lábával? - kérdezte miközben megemelte szemöldökeit.
- Öhm..- még zavarba is jövök? - eléggé régen volt rajtam magassarkú, és most egyből a tízcentiset kaptam fel, amiben persze táncolnom is kellett, mivel hogy gyakornok vagyok egy cégnél, ééés...ez lett a vége.- a végére elnevettem magam, látva a változó arcmimikáját.
- Hát, ez nem szerencsés. - nevetett velem a gyönyörű hangján.
- Nem igazán. - mosolyogtam. Ekkor nyílt az ajtó amin betoltak engem az eddig várakozók legnagyobb meglepetésére. Biztos lesz majd anyuka szidás, meg útszélizés, de most kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy velük foglalkozzam. A kacsintós felrakott a röntgen asztalra miközben folyamatosan mosolygott, látva ijedt arcomat.
- Nem lesz gond. - suttogta és ellépett tőlem. Odaadta a papíromat, amire még érkezésemkor firkantották fel, hogy mimet kell röntgenezni. Sziszegve adtam hangot annak, hogy a nő kegyelem nélkül forgatta a bokámat, miközben beállította a jó szögbe, hogy látható kép készüljön rólam.
- Mély levegőt vesz, bent tart! - igenis, értettem! Ha nem fájt volna a bokám még haptákba is vágtam volna magam. De ha a lábamat röntgenezik miért nem vehetek levegőt? Eközben a nő eltűnt az egyik ajtó mögött, majd fél perc múlva kiszólt.
- Kiengedheti! - köszönöm, köszönöm. Más biztos megfulladt volna, de én kibírtam. Még öt perc kínszenvedés, alias bokacsavargatás és "Mély levegőt vesz, bent tart!" után kiszabadultam a nő karmai közül. Már csak egy kísérőm maradt, miközben kettővel indultam és ennek hangot is adtam.
- Hova lett a másik kísérőm? - néztem fel a mögöttem jövőre.
- Behozták egy közúti karambol sebesültjeit, és őt hívták. Vagyis ki kő-papír-ollóztuk ki maradhat, és én nyertem. - vigyorgott diadal ittasan.
- És ennek maga örül? - nevetve faggattam tovább, miután láttam hatalmas mosolyát.
- Határozottan! - nevetett vissza.
 Hamarabb mint vártam kiadták a röntgen eredményeket amivel az orvoshoz kell menni. Végül egy csinos fáslit kaptam, meg két hét kényszerpihenőt. Szupi. Legalább nem rontom a levegőt a cégnél. Vissza a nagy folyosókon, még kettőt lifteztünk és egy kórteremnél kötöttünk ki.
- Itt vár aki behozta. - komor volt a hangja, de ezzel ellentétben mosolygott.
- Köszönöm. Segít felállni? - csak egy meglepett arc volt a válasz. - Már nem fáj annyira. - kiemelt a székből és óvatosan rakott a földre.
- Ezt is köszönöm. - már majdnem én nevettem magamon, hogy minden mondatom "köszönöm". Már bicegtem előre vagy két lépést amikor suttogást hallottam.
- Nem kérdeztem meg a nevét. - elhaló volt a hangja.
- Ha elmondja a magáét, én is az enyémet. - mosolyogtam rá.
- Seol Jun. - motyogja a tarkóját dörzsölve.
- Jung RiSa. - integettem neki és besétáltam az ajtón.
Meglepődtem mikor a fiúkat és NaRa-t láttam meg Sangwook mellett.
- Hogy bírsz abba menni? - néztem rá nagy szemekkel. Hihetetlen, hogy én bénázok és ő nem, na nem mintha kívánnám, hogy rándítsa meg a bokáját, ami nekem sikerült, de akkor is. Odabicegtem az ágyhoz és leültem, mire Changjo mellém vetődött.
- Minden oké? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Mint látjátok, járni tudok. Nem olyan vészes, megrándult a bokám és két hét kényszer pihit kaptam, de még utána sem erőltethetem. - lóbáltam meg a lábam.
Nem sok időt töltöttünk a kórházban ezután. Kiadták a papírom és már mehettünk is. A jobb lábamra felvettem a cipőm, viszont a balra nem tudtam felvenni, úgy látszik jegelni kell majd. Sangwook visszafurikázott minket a dormhoz ahol megint csak ő cipelt fel a karjaiban. Leültetett az ágyamra és egy hosszú csókot nyomott a homlokomra.
- Vigyázz magadra! És majd mesélsz, de most sietek. - értetlenül néztem rá, ekkor elnevette magát.
- A fiúról a kórházban! - bambán meredtem utána, de már hallottam is a bejárati ajtó csapódását.
Később Changjo sétált be egy jól megpakolt tálcával. Letette az éjjeliszekrényemre és leült mellém.
- Jól ránk hoztad ám a frászt. - mosolygott erőtlenül miközben megszorította a kezem.
- Nem volt szándékos..- suttogtam.
- Miért nem hallgattál rám? - felháborodott volt a hangja, de nem kiabált velem.
- Nem volt nálam táncos cipő, az utcaiban meg nem táncolhattam. - hajtotta le a fejem.
- Olyan makacs vagy. - szipogott.
- Te most sírsz? - lepődtem meg ma már sokadjára.
- Igen. A..aggódom. - hüppögte.
- Rendbe jövök, csak idő kell neki. - mosolyogva magamhoz öleltem és elkezdtem ringatni.
- Most énekelnék neked, ha tudnék. - nevettem halkan. Egy idő után Changjo egyenletes szuszogása jelezte, hogy ő bizony elaludt, de nemsokkal később már én is majdnem az álmok mezején jártam amikor halkan nyikorogva nyílt az ajtó és egy meglepődött Minsoo állt a túloldalon. Hitetlenné vált arckifejezése majd nemes egyszerűséggel ránk csapta az ajtót...

10. fejezet ~ NaRa

Risa járása nem volt elég biztos a magassarkúban így meg is roppant a bokája a próba végére. Sangwook vitte el a kórházba én pedig csak álltam a próba terem közepén mint a fa szent és csak pislogtam az ajtóra. Egy gyors eszme futtatás után, elgondolkoztam hogy mit is mondott Sangwook, ilyenkor mi lenne a helyes. Odasétáltam a cuccainkhoz és a vállamra vettem a táskámat és RiSa cuccait is.
-Hová mész?-akadt ki a tánc tanár.
-RiSa után.-mondtam komolyan és megindultam.
-De Sangwook azt mondta hogy nem mehetsz ki egyedül!-világosított fel megint.
-Ez a vész helyzetekre nem vonatkozik. Egy leadernek az a dolga hogy a csapatával legyen, jóban rosszban! Ha valamelyikük beteg, akkor ápolja. Ha balesetet szenvedett, ott legyen vele a kórházban! Ha sír, akkor megvigasztalja, ha pedig boldog vele örüljön! Mindazon állttal, kitartson mellette!-néztem rá-Nem pedig az hogy ölbe tett kézzel várja, hogy mi van!-mondtam és megint elindultam.
-Na de a manager!-kapta el a kezem, én pedig elkaptam a pólóját és a falnak löktem.
-Leszarom hogy mit ugatsz! Azt mondtam megyek! Ne merj még egyszer hozzám érni!-vicsorogtam.
-Gyere, elmegyünk veled!-fogta meg a vállam Byunghun és elkezdett húzni. Kivételesen engedtem neki és hagytam hogy kihúzzon a teremből.
-Egyedül megyek!-néztem a nálam jóval magasabb lila hajú, fiúra.
-Nem.-húzta ki magát.
-Ne játszd a megmentőt kis herceg! Nem én vagyok bajban!-fordítottam neki hátat és megindultam az egyetlen buszmegálló felé, ami itt volt szemben. Hallottam a lépteket magam mögött, de nem foglalkoztam vele. Beálltam s vártam a buszra. A fiúk mellém csoportosultak, Changhyun pedig rám mosolygott. Nem nagyon értettem ezt az egészet, hiszen semmi közük hozzám vagy RiSa-hoz. De még is itt vannak.
Megérkezett a busz én pedig vettem magamnak jegyet és felszálltam. Szeretek utazni és tömeg közlekedni, csak az embereket utálom. Mivel nem volt ülő hely, én csak a busz végébe mentem és ott fogtam meg a kapaszkodót. Az állomások ahogy jöttek, az emberek úgy cserélődtek. Nem tettem mást csak álltam és bámultam ki az ablakon. Az agyam tova suhant, mint valami kismadár akit megzavartak. Míg nem valaki megfogta a kezem a kapaszkodón. Fel pillantottam a magas férfira. Haja fekete, égnek meredő. Szemei feketék és furcsák. Arca mondhatni jól néz ki, de még is veszélyesnek hat. Ahogy rá néztem egy féloldalas mosolyra húzódott az ajka. Kihúztam a kezem az övé alól és lejjebb fogtam meg, majd elfordultam. Nagy és szinte vibráló sóhaj jött ki a torkán és megint megfogta de most rá is szorított. Összehúzott pillákkal néztem rá és megint kihúztam a kezemet. Lenyeltem a dühöt és az undort amit az érintése okozott és arrébb álltam. Már jött volna felém megint az idegen mikor Changhyun kicsit megböködte a kezemet és mosolyogva mutatott a mellette lévő egyetlen felszabadult helyre. Lenéztem rá, majd bólintottam és leültem. Nem szólt semmit csak még utoljára rám mosolygott. Vissza néztem az idegenre akinek enyhe düh és undor izzott fel a szemeiben ahogy Changhyun-ra nézett, de ő nem zavartatta magát. Én pedig a fejemre húztam a fülesem és néztem ki az ablakon. Megint próbáltam eltűnni a gondolatok viharában. A villany póznák és az épületek csak úgy suhantak el mellettem, s engem teljesen elbűvölt a körülöttem lévő rendszerezett, de még is fejetlen zsivaj. Nem tudom meddig ültem úgy ott, vagy ki szólt hozzám, de ChunHee becsúszó arcára tértem észhez és pislogtam rá. Ki pillantottam megint és láttam hogy a következő leszállónál kell leszállnom, így felpattantam s az ajtónál jeleztem. A fiúk mind mögém gyűltek és leszálltunk. Pár utcányira van innen a kórház, így gyorsabb tempót felvéve mentem. Mikor leértem a recepcióhoz megálltam. Nem tudok az emberekkel kommunikálni, most mit tegyek? Erőt vettem magamon mikor Changjo állt be elém.
-Elnézést, most hoztak be egy lányt a bokájával. Meg tudná mondani hogy hol találjuk?-kérdezte nyájasan.
-Természetesen!-mosolygott rá a nő-A 233-as szobában van.
-Köszönjük.-hallottam a hátam mögül én pedig már trappoltam is. Berontottam a szobába mire Sangwook tág szemekkel pislogott, majd megjelentek mögöttem a fiúk.
-Hol van?-kérdeztem, bár szerintem a hangom olyan volt mint mindig.
-Most röntgenezik. De te mit keresel itt?-a hátam mögé nézett.
-A maknaemat!-húztam ki magam-Te mondtad hogy egy csapatban lévő embereknek. Egyként kell élni, viselkedni, dolgozni!
-Tényleg ezt mondtam...-húzta össze a szemeit-Remélem nem okoztál balhét!
-A buszon nem.-vontam vállat és beültem a kanapéba, s egymásra pakoltam a lábaimat.
-Ettől féltem én is...-temette az arcát a kezébe.
-NaRa!?-pislogott meglepetten RiSa.
-Most komolyan az a legnagyobb meglepi hogy én ide jöttem?!-vontam össze a szemöldökömet. Mire felkuncogott és beljebb botladozott.
-Te hogy bírsz abban menni?-fintorgott a magassarkúmra.
-A fél életemet ebben töltöttem. Megszoktam.-vontam vállat.

9. fejezet ~RiSa

Mosolyogva szállok be a kisbuszba Ricky és Changjo közé. Kb tíz perc mire megérkeztünk majd lifttel mentünk fel a másodikra. Hárman besétáltunk a terembe, míg Nara tartotta az ajtót, majd a mögöttünk jövő L.Joe előtt becsukta az ajtót amin a két fiú jót nevetett. Átvettem a magassarkúmat amit még a dormban készítettem be, mikor megláttam, hogy Nara abba jön. Ebben is gyakorolnunk kell a táncot, akár tetszik, akár nem. Odasétáltam a hifihez, persze a cipősarkam kopogásától zengett az egész terem, hozzá csatlakoztattam a telefonom és elindítottam az egyik zenét amire van koreográfiánk. Az egész lejátszási listában csak a közös számaink vannak, amire táncolunk. A táskámból kivettem egy lazább felsőt, háttal megálltam a fiúknak és gyorsan átvettem a kötött felsőt arra amit hoztam.
- Ez gyors volt. - ámuldozott Ricky.
- Szóval néztél?! - elé sétáltam és a szemeibe néztem.
- H..háát. Talán. - közelebb léptem hozzá. - Igen! Most jó?! - hisztizett be.
- Nem haragszom érte. - nevettem hangosan fel mikor elléptem tőle. Kifújta a bent tartott levegőjét.
- Nagyon ijesztő tudsz lenni. - rogyott le a kanapéra.
- Ez még semmi! - néztem rá, majd ahogy elindult a következő zene Nara mellé álltam és elkezdtünk táncolni. 5-6 zenét végigtáncoltunk mikor belépett a csapat többi tagja.
- Letelt a fél óra! - szólalt fel L.Joe mikor Nara ránézett.
- Mondtam én valamit? - válaszolt és a táskájához sétált. A többiek is bejöttek, majd a tánctanár is és elkezdtük ugyanazt mint tegnap. A mutatott lépéseket kicsivel nehezebb volt visszaadni, a magassarkú gátolt benne egy kicsit, mivel eléggé el vagyok szokva tőle, és azért a járás és a táncolás csak nem ugyanaz. Viszont az sem segített abban, hogy valaki lyukat égetett a hátamba a tekintetével, hátrafordultam és Minsoo meglepett arcával találtam szembe magam. Mikor már vagy egy órája táncoltunk kezdett fáradni a lábam, hát tényleg elszoktam tőle. Végre kaptunk tíz perc pihenőt, amit ahogy kimondtak én úgy zuhantam szinte a padlóra. Changjo egyből mellém jött.
- Jól vagy? - nézett rám ijedten.
- Persze. - mosolyogtam rá, de ahogy hozzáértem a lábamhoz fájdalmas grimasz ült az arcomra.
- RiSa, ez nem játék! - szólt rám Changie.
- Tudom. - szisszentem fel, de a cipőmet le nem venném. Ha valamit, ezt az egyet megtanultam, mert ha egyszer leveszem, már nem vehetem vissza, de nincs nálam a táncoscipőm.
- Gyere. - emelt meg barátom, akire rámosolyogtam, de csak rosszallóan megcsóválta a fejét. Leültetett a kanapéra és a kishűtőnkből hozott egy palack vizet és a lábamra tette, aminek pont semmi értelme nem volt, igaz valamennyire hűtötte a lábam. Megfogtam azt a kezét amiben a a palackot tartotta és ránéztem.
- Nem kell.
- Dehogynem! - kirántotta a kezét az enyémből és visszarakta a palackot. Hirtelen a tánctanár robbant be a terembe, így kénytelen voltam lábra állni. Már egy fokkal jobb volt a helyzet, így az elkövetkező fél órát kényelmesen bírtam, de az utána lévő fájdalmasan telt. Egy hangos reccsenést hallottam és már csak a padló túlzott közelségét éreztem a hátsómon, és égtelen fájdalmat a bal bokámban.
- Még hogy nem kell. - ismételte Changjo amit mondtam és segített felállni.
- Csak vigyél az öltözőnkbe. - morogtam neki, és én magam indultam el kifelé magammal húzva őt is. Tudom, hogy mindenki minket, de főleg engem bámul, de pont nem érdekel most.
- Akkor úgy látom, megint tartunk egy szünetet. - közelebb jött SoRa, de elhessegettem a kezét. Tovább indultam, de ekkor Minsoo elállta a utam.
- Innentől átveszem. - szólt Changjo-nak, de rászóltam, még mielőtt megtenné.
- El ne merj engedni! - ekkor ránéztem Minsoo-ra - Neked meg nem kell a segítséged! - villámokat szóró szemekkel és Changjo-val az oldalamon bicegtem ki az ajtón.
- A folyosó végén van az öltöző, csak segíts eljutni oda. - motyogtam.
- De neked orvos kell. - segített a közlekedésben, de csak járta a magáét.
- Először egy szék kell és jég. - összeszorítottam az állkapcsom, mert rosszul léptem. A fél perces utat öt perc alatt tettük meg, ahogy beértünk lehuppantam az egyik közelebbi székre és már vettem is le a lábamról a cipőt. A megdagadt bokámra Jonghyun már hozta a jeget és óvatosan hozzányomta. A fájdalomtól és a hirtelen csípős hideg érzésétől összerezzentem. Hogy lehetek egyáltalán ennyire szerencsétlen? Arcom elé raktam mindkét kezem és a falnak döntöttem a fejem.
- Ennyire fáj? - nem válaszoltam. - Na jó, ez hülyén hangzott.
- Úgy. - nyögtem fel, mikor kissé arrébb tolta a jeget.
Tíz perc múlva Sangwook rontott be az ajtón.
- Mi történt? - lihegte. Folyton csak rohangál, és legtöbbször miattam.
- Megbicsaklott a bokám, és reccsent is, de semmi bajom. - emeltem meg a lábam és lábra álltam, hát nem kellett volna. Ahogy felálltam egyből Sangwook karjaiba estem.
- Na jó, irány a kórház! És nincs apelláta! - a karjaiba kapott, mint a hercegnőket szokás és kivitt a kisbuszhoz, beültetett az anyósülésre, beült mellém és indultunk is, miután beöveztem magam.

8. fejezet ~ NaRa

Miután végeztem egy vastagabb macska nadrágot magamra húztam és egy piros mikulásos pulcsit, amit még SangWook-tól kaptam régen. Felvettem hozzá egy fekete magassarkút és a piros villódzó ördög szarvaimat.
-Csinos vagy.-mosolygott rám Niel és elpirult.
-Köszi.-mosolyogtam rá féloldalasan-Pedig utálom a pirosat.-fintorogtam, a szín miatt.
-Miért utálod?-pislogott rám értetlenül MinSoo.
-Szerintem vadító szín.-vont vállat Byunghun és leült az asztalhoz a reggelijével.
-Szerintem csúnya és nem kicsit útszéli szín.-fogtam már megint a kezem néhány tábla csokoládét-De ha már a Mikulás ilyet hord, nem vehetek fel kéket.-sóhajtottam-Pedig a kék Mikulás jobban tetszene.
-NaRa-nak mindegy mi, csak kék legyen.-jött be RiSa-A csoki mániája egyenlő nagyságban van a kék mániájával.-mosolygott rám, én pedig vissza rá.
-Nem tehetek róla hogy az a kedvenc színem.-vontam vállat és kibontottam az egyik tábla csokit.
-Te már reggel is csokival kezdesz?-pislogott hatalmasakat ChunHee.
-Alig eszik rendes kaját.-röhögött fel RiSa -Örülhetünk ha csokit eszik.
-Nem értem miért...-motyogta Changhyun.
-Régen rendesen evett...-motyogta most Byunghun.
-Jaj hagyjatok már!-forgattam meg a szemeimet-Inkább öltözzetek mert próbálni kell menni!-mentem vissza a szobába a táskámért, abba pedig vagy tíz tábla csokit beraktam. Ma nem fogok átöltözni próba előtt, jó lesz ha gyakorlok a magassarkúban való táncolásra is. RiSa jött utánam és ahogy pakolt be a táskájába, eszébe jutott a tábla csoki a szekrényén.
-Te raktad...-mutatott az édességre.
-Bocs a tegnapiért.-mondtam fél vállról pakolás közben.
-Nem mondod el hogy mi volt ez tegnap, ugye?-bizergálta a táskája cipzárját.
-Nem.-vettem a táskám a vállamra és felé fordultam-Felejtsd el a tegnapit.-borzoltam össze a haját ahogy elmentem mellette. Sangwook kopogott be hozzánk én pedig be invitáltam. Végig nézett rajtam és elmosolyodott.
-Nem hittem volna még hogy meg van ez a pulcsi.-ölelte meg a vállamat.
-Boldog Miki-t.-mosolyogtam rá és az arca elé dugtam a kedvenc csokiját.
-Neked is.-kuncogott-Jobban vagy?
-Ja.-vakartam meg a tarkómat-De a cég legközelebb ne akarja eldönteni helyettem hogy mi kell nekem és mi nem...-sandítottam rá.
-Cserkész becs szó!-tett x-et a szívére.
-Nem is voltál cserkész!-nevettem fel és a mellkasára csaptam. Zavart fejjel jöttek be a fiúk a nappaliba és mind minket néztek.
-Van valami köztük tuti...-suttogta MinSoo Byunghun-nak.
-Te egy akkora kre...-szakított félbe SangWook, és a számra tapasztotta a tenyerét. Én még mindig mondtam még ha nem is lehetett érteni mit mondok akkor is hadartam s közben kapálóztam a hatás kedvéért. Mikor már teljesen kifáradtam levette a számról a kezét.-És végül de nem utolsó sorban.-lihegtem-Semmi nincs köztünk!-lógott ki a nyelvem.
-Kíváncsi lettem volna a többi mondókádra is.-döntötte oldalra a fejét Changjo.
-Az nem kiskorúaknak fülének való...-sandított rám a menedzser.
-Áh oppa!-legyintett RiSa-Ha nem vagy itt cifrázza mint ha muszáj lenne, szóval már megszoktam!-vigyorgott rám.
-Lebuktatsz?!-húztam össze a szemöldökömet-Este odaragasztalak az ágyhoz!
-Meg se próbáld!-szólt rám SangWook.
-Oh dehogynem!-nevettem fel-Na menjünk próbára!-csaptam össze a tenyereimet és kimentem a kocsihoz. Beültem az anyós ülésre és a fejemre tettem a fejhallgatómat. Szemeimet behunyva vártam mikor érünk oda a céghez.-Mikor kezdődik a próba?-sandítottam Sangwook-ra.
-11 órakor.-mondta miközben megállt egy piros lámpánál.
-Akkor fél órára enyém a terem!-mondtam és elvettem a kulcsot.
-Én akartam!-nyafogott RiSa és duzzogó fejet vágott amit láttam a fenti visszapillantó tükörben.
-Te bejöhetsz te agyatlan... Te nem bámulsz úgy mintha macska füleim nőttek volna!
-Juhééé!-pattogott az ülésben Changjo mellett-ChangJo is jöhet?-mutat maga mellett a srácra.
-Jjjja...-húztam el a szót.
-És Ricky?-mutatott a másik oldalára.
-Elég már! Max ők ketten! De senki más!-tettem vissza a fejest a füleimre és maxra tekertem a telefonomon a zenét.

7. fejezet ~RiSa

A mostani testemmel tértem vissza a kicsi kori énemhez, amikor a baleset történt.

~Az egyik pillanatban még vígan beszélgettünk az autóban a szüleimmel és Changjo-val. Éppen úton voltunk a vadasparkba, amit már hetek óta terveztünk. Appa éppen egy viccet mesélt, amin mindenki nevetett. Ekkor viszont Appa nem figyelt az útra és ekkor megtörtént a baj. Egy szembe jövő autó pont rosszkor előzött és belénk jött. Könny szökött a szemeimbe. Changjo-val való találkozásom ekkora nyomott hagyott volna bennem. A puszta vér látványa miatt már kezdtem rosszul lenni. Öklendezve álltam arrébb, miközben a rendőrök, a mentők és a tűzoltók a helyszínre értek. Még hat autó belénk ütközött, így lebénult a forgalom, de én hétévesen mit tudhattam erről, sőt, még a következő években sem tudtam mi történt. Gyorsan pörgött le szemeim előtt életem ezen szakasza, és minden úgy ahogy történt. Mintha életem filmjét néztem volna. Egy pillanattal később már egy másik részletet láttam. Changjo kicsiként jött be hozzám a kórterembe bekötözött fejjel. Kicsiként is imádni való volt. Egy rajzot tartott a kezében, felém nyújtotta én pedig elfordultam tőle. Nem emlékeztem rá. Könnypárás szemmel néztem tovább a történéseket. Csendben sírdogálni kezdett, majd az anyukája kivitte tőlem. Később azt mondták neki, hogy kómába estem, így nem tud velem beszélgetni. Hozzám orvos járt be nap mint nap, hogy előhozza valahonnan az emlékeimet, egyedül csak egy névre emlékeztem sokáig. "Choi Junhyung". Majd láttam magam, amint a nevelőotthonban egyedül ülök a sarokban és egy lapra írom fel ezerszer ezt a nevet~

Mint egy rugós baba, olyan hévvel ülök fel az ágyon. Megdörzsölöm az arcom, ekkor észreveszek valamit magam mellett. Hogy kerül ide egy csoki? Ráadásul pont a kedvencem? Nara a saját ágyán fekszik és alszik. Kibontom a csokit, török belőle egy csíkot és a másik oldalamra fordulva elnyammogom, majd próbálok visszaaludni, és reménykedem, hogy nem onnan folytatódik az álmom, ahonnan abbahagytam.

A szokott időpontban kelek, már ébresztő sem kell. Amint kikelek az ágyból kicsit megrázom magam, mire eszembe jut az álmom, de már valahogy nem fáj. Gyorsan felöltözök és elindulok futni, már bevett szokás. Míg Nara itthon reggel tornázik én futni megyek, így békében töltjük azokat az órákat, míg fel nem rázódunk. Igaz a fiúkkal való osztozkodás miatt érdekesebb a történet, de gondolom Nara sem zavartatja magát. Hamar visszaérek és egyből elmegyek zuhanyozni. Gyorsan felöltözöm jó meleg ruhákba, szeretem a telet és a hideget, de nem korán reggel. Fázósan rázkódom meg miközben a nappaliba sétálok ahol a fiúk Nara-t nyálcsorgatva bámulják. Rájuk is szóltam, de Byunghun válaszolt félvállról, így a konyhába mentem reggelizni. Egy pillanatra megtorpantam, ahogy megláttam Minsoo-t félmeztelenül a konyhában. A tegnap esti beszólásával nem tett rám jó benyomást, így csak még jobban fog menni az ignorálása. Odasétáltam a konyhaszekrényhez, kivettem a bögrém és öntöttem bele kávét majd inni kezdtem egyáltalán nem figyelve a mellettem tevékenykedőre. Amint megittam a kávét a bögrémet a mosogatóba tettem és benéztem a hűtőbe. Fancsali arccal nyúltam az egyetlen gyümölcsért, ami az alma volt. Egyet haraptam a bele és kisétáltam a helyiségből. Már csak a jelenléte is irritál....

Legalábbis próbáltam ezt bebeszélni magamnak, de attól még nagyon haragszom rá. És ha én valakire haragszom, nem engedek a huszonegyből.

6.fejezet ~ NaRa

Álmaimban ugyan az a tömött játszótéren voltam, a hinták maguktól jártak s az arcomba csapott a szél. Féltem... Egy alak állt mellettem és hiányos rothadt fogsora kivillant ahogy rám vigyorgott.
-Elfelejtetted a csokit!-kezdett sípoló hangon nevetni.~
Gyorsan ültem fel, lihegtem és teljesen megizzadtam. Ahogy körbe pillantottam láttam ahogy RiSa alszik. Egy sóhajjal az ajkaimon vettem ki három tábla csokoládét az egyik szatyorból és miután betakargattam RiSat és a keze mellé raktam a kedvenc csokiját, kiosontam. Már mindenki aludt én pedig hogy kicsit lenyugodjak kimentem az erkélyre. Neki támaszkodtam a korlátnak és kibontottam az egyik tábla csokit és majszolni kezdtem. Éreztem hogy a hűvös szél ráfagyasztja a bőrömre az izzadtság cseppeket. Furcsán szép a ma éjjel. Lehunytam a szemeimet és próbáltam kitisztítani az elmémet. Rengeteget szenvedtem a pánik rohamok miatt, s azt hittem mára már elmúlt. Ahogy vissza tartottam a lélegzetet kinyitottam a pilláimat, láttam ahogy a pára lassan elszáll az ajkaim közül.
-Olyan mint ha cigiznél.-kuncogott Changhyun.
-Annak töményebb lenne a füstje.-motyogtam.
-Jobban vagy?-állt mellém.
-Nem kellene aludnod?-fintorogtam.
-Nem az én leaderem vagy, így nem mondhatod meg mit tegyek.-nevetett fel.
-Nem is akarom megmondani hogy mit tegyél.-haraptam a csokiba.-RiSanak se mondom meg mit csináljon...-vontam vállat.
-Hmm.-gondolkozott el-Na mindegy, jobban vagy?-tette fel megint a kérdést.
-Igen...-sóhajtottam.
-Nem kicsit beparáztattál mindenkit.-vakarta zavartan a tarkóját. Felé nyújtottam a csokim, mire zavartan tört belőle.-Köszönöm.
-Bocs hogy látnotok kellett...-fintorogtam-Szívesen,
-Nem kell mindig erősnek lenned.-vont vállat.
-Ne lelkizzünk, mert nem bírom a nyáladzást...-fintorogtam megint, mire nem szólt semmit, csak bólintott. Rá sandítottam ő pedig rám mosolygott.-Fura egy gyerek vagy te áll maknae...-sóhajtottam.
-Honnan...?-pislogott értetlenül.
-Ahogy minden leader, én is kaptam mindenkiről feljegyzéseket és tudnivalókat.-vontam vállat.
-MinSoo is...?-akadt ki-Hát ez szívás!-duzzogott be, mire el nevettem magam, erre pedig ő is elmosolyodott.
-Igen ő is...-kuncogtam még mindig, ritkán nevettet meg bárki is.
-Szépen nevetsz.-állapította meg-Na menjünk aludni!-csapta össze a tenyereit-Most automatikusan megfogtam volna a vállad és betolnálak, de féltem a kezeimet, túlságosan hiányoznának...-nézegette a kezeit.
-Jól teszed!-mentem el mellette és felé dobtam a második tábla csokit ami nálam volt-Ne unatkozz.-kuncogtam és vissza mentem a szobába. Vissza feküdtem a helyemre s az éjjeli szekrényre tettem a csokimat s be fordulva aludtam vissza.
Másnap reggel korán keltem mint mindig és lementem a konyhába. Főztem magamnak egy hatalmas bögre kávét s bementem a nappaliba. Minden reggel aerobikkal kezdem a napot, s amiatt mert össze lettem zárva néhány buggyant agyúval, nem fogom elhanyagolni magam. Bekapcsoltam a televíziót és vissza mentem a szobába felvenni egy macskanadrágot és egy melltartót, mert hát azért adjuk meg a módját. Vissza mentem és elkezdtem edzeni minden érzékemet kikapcsoltam és csak az edzésre koncentráltam. Ahogy végeztem megint mindenki mögöttem állt nagy tág szemekkel. Byunghun szája sarkában egy mosoly bujkált.
-Hogy ti mindig rosszkor vagytok rossz helyen!-háborgott színészien RiSa.
-Én a jókor vagyok a jó helyen.-vont vállat egy vigyor kíséretében Byunghun.
-Te sosem voltál jókor jó helyen.-kapcsoltam ki a tv-t és bele ittam a kávémba.
-Ez nem igaz és te is tudod!-húzta össze a szemeit mikor rám nézett.
-Kellene?-húztam az agyát.
-NaRa...!-mondta ki a nevemet, mire fel nevettem.
-Az a nevem, ne koptasd!-mentem el mellettük be a fürdőszobába zuhanyozni.

5. fejezet ~RiSa

Csak pislogtam mikor Byunghun kihúzott a szobából. Húsz percig állhattam az ajtó előtt amikor észhez tértem, a nappaliba mentem és leültem a kanapéra. Csak néztem magam elé. Nara csoki imádata rosszabb mint gondoltam. Megráztam a fejem, talán még arcon is csaptam magam, hogy kicsit felrázzam magam, viszont a gondolataim egyből átkalandoztak valaki másra. Minsoo nem tudott nyugton hagyni, végül döntésre jutottam, mivel eszembe jutott, ami a szerződésünkbe volt. Nem szabad egy fiúhoz sem közel kerülnöm, mert nagy bajban leszek. Hűvösen kell vele viselkednem, mert az már a debütálásunkat is megkérdőjelezheti, én pedig nem azért voltam gyakornok lassan öt évig, hogy ne debütáljak. Ez az, nem tántoríthat el semmi sem az eredeti célomtól. A konyhába mentem, készítettem egy teát majd kimentem arra a két négyzetméternyi erkélyre ami volt a dormhoz. Egy órája lehettem kint a hideg éjszakában mikor valaki mellém sétált.
- Miért nem alszol már? - kérdezte Changjo és a hátamra terített egy pokrócot.
- Nem tudok. - válaszoltam a kezemben tartott bögrét bámulva.
- Nara? - faggatott tovább.
- Ilyennek még soha nem láttam. Megijedtem tőle. - szorítottam összébb a kezem a bögre körül. Ilyenkor látszódik igazán, hogy én vagyok a fiatalabb.
- Mióta ismeritek egymást? - ennek így nem lesz jó vége.
- Mióta idekerültem a céghez, de ha már itt tartunk, csak hogy én is kérdezzek. Van valami oka annak, hogy kifaggatsz? - most már ránéztem és...ismerős volt az arca, de nem tudom honnan. Próbáltam felidézni, hogy honnan, de nem sikerült. Ekkor keservesen felnevetett és rám emelte tekintetét.
- Nem emlékszel rám? - kérdezte halkan, hitetlenkedés csengett hangjában. Azt hiszem most tényleg elrontottam valamit.
- Sajnálom, de... Nem. - lehajtottam a fejem.
- Choi Jonghyun. - mutatott lomhán magára. Ekkor már valami rémlett. Megerőltettem az agyam és azonnal megvilágosodtam.
- Aztaa.. - olyan hévvel öleltem magamhoz egykori legjobb barátom, hogy majdnem elestünk.
- Jézusom, RiSa. Megfulladok! - de mondandójával ellentétben nem akart elengedni. Elhúzódtam tőle és összeborzoltam a haját. Csak mosolyogtam rá. Tudom, hogy ezt utálja a legjobban.
- Naaa! - nyavalygott és próbálta az eredeti helyzetébe visszalapogatni a haját.
- Miért nem szóltál hamarabb? - vontam kérdőre hirtelen én.
- Bevallom őszintén, nekem is időbe telt felismerni téged. A vöröses-barna haj és a tetoválások nem könnyítettek a helyzetemen, de sikerült. - nevetett zavartan. Hát igen, kiskorom óta rengeteget változtam.
- De ugye tudod, hogy mindent el kell mondanod, ami addig történt, míg nem találkoztunk. - nevettem rá.
- Hát, próbálkozok majd. - mosolygott vissza.
- Mi az, hogy próbálkozol?! Tedd, vagy ne tedd a dolgokat, de sose csak próbáld! - ezt az egyet igazán megtanultam az évek során.
- Tényleg sokat változtál. - nézett rám nagy szemekkel. Ekkor valaki megköszörülte a torkát, mire egyszerre az ajtó felé kaptuk fejünket.
- Bocsánat, hogy megzavarom az idilli pillanatotokat, de mindkettőtöknek aludnia kellene már! Így is elég keveset tudunk pihenni. - dorgált meg Minsoo, de valahogy ez inkább a helyzetnek szólt mintsem nekünk, vagy egyáltalán nekem, de úgy látom leaderem helyett leaderem lett.
- Megyünk! - szólalt meg Changjo. Elvettem a korlátról a bögrémet és a pokrócot összébbhúzva magamon csoszogtam be a melegbe.
- Egyáltalán hogy juthatott eszetekbe ilyen hülyeség, hogy tél elején kimentek éjszaka, ráadásul RiSa kabát nélkül. - nézett rám szúrós szemekkel.
- De.... - Changjo azonnal belekezdett, de leintettem.
- Hagyd! - néztem felé. - Megtisztel az aggodalmad, de nem vagy az apám. A legközelebbi pedig a pasim lehetnél, de mivel nem ezt a posztot töltöd be, hanem tulajdonképpen a barátom sem vagy, így még az aggodalmad sem tud nagyon izgatni. Tudok magamra vigyázni, azért mert fiatal vagyok még nem kell pesztrálni Oppa! - az utolsó szót megnyomtam. Sosem szerettem, ha csak azért viselkedtek velem lenézően, mert fiatalabb vagyok. Hátat fordítottam neki, Changjo kezébe nyomtam a pokrócot és elindultam a szobánk felé. Halkan osontam az ágyamhoz, gyorsan átöltöztem a pizsamámba, ami egy atléta volt meg egy rövidnadrág. Bebújtam az ágyamba és végül csak elnyomott az álom. De aztán éjfélkor felriadtam.

4.fejezet ~ NaRa

Miután RiSa kiment elnyúltam az ágyamon és egy ideig a plafont kémleltem. Majd miután elég erőt vettem magamon elkezdtem átöltözni a szokásos pizsamámra, ami egy topp és egy rövidnadrág, ami tényleg nagyon rövid. Miután átvedlettem megint az ágyamra ültem elkezdtem gépezni a laptopomon és közben énekeltem a Hitomi Wo Tojite című japán dalt. Halk kopogás törte meg a csendemet, de nem foglalkoztam vele, énekeltem tovább. Lassan nyílt az ajtó én pedig fel pillantottam, de nem hagytam abba az éneklést. Négy kíváncsi szempár kukucskált be s kitágultak mikor meglátták hogy vagyok felöltözve.
-Bocsi!-csapódott be az ajtó, mire eldőltem úgy nevettem.
-Ez az alvós szerkóm ti beteg egyedek!-vinnyogtam úgy röhögtem.
-Akkor nem baj ha látjuk?-kiabált be ByungHun.
-Nem.-visítottam.
-Mondtam te majom!-rúgta be az ajtót ChangHyun és megszeppenve állt meg az ágyamnál. Szemeimet megforgatva böktem az orrommal az ágyam szélére.
-Mit akartok?-hajtottam le a laptopomat és rájuk néztem.
-Csak hallgatni akartunk...-ült le mellém ByungHun nagy szemekkel.
-Tudtok ti is énekelni, hallgassátok egymást.-húztam össze a szemeimet.
-Ne legyél olyan gonosz!-duzzogott ByungHun.
-Mi okom lenne kedvesnek lenni?-néztem rá.
-Megyek kajáért...-sóhajtott ChangHyun s kiment. Én ByungHun-ra sandítottam ő pedig oldalra döntötte a fejét.
-Te is kopj le!-böktem felé orral.
-Nem!-vont vállat.
-Pedig én élvezném...-húztam össze a szemeimet.
-Régen nem ilyen voltál.-csücsörített.
-5 vagy 6 éves korunkban láttál engem utoljára. Szóval nem! Akkor tényleg nem ilyen voltam!-fújtam fel az arcom ahogy arra vártam mikor lép már le.
-De mégis ilyen voltál.-nevetett fel és össze nyomta az arcomat hogy kijöjjön a levegő. Ekkor lépett be RiSa a sarkában pedig ChangHyun. Meglepetten pislogtak ránk. Elütöttem ByungHun kezét és lerúgtam az ágyról, mire nyekkent.
-Ha tudnád hogy milyen vagyok és voltam, nem érnél hozzám !-fintorogtam utána és felnyitottam a laptopot. Utálom ha hozzám érnek, anélkül hogy én engedélyt adnék rá! SangWook azt mondta hogy ezen dolgoznunk kell, mert nem lesz jó ha leütök egy rajongót mert meg érintett. Pedig nekem tetszik az ötlet, hogy aki hozzám ér megütöm.
-Ha hozzá érsz, bánt.-kuncogott fel RiSa és beengedte Ricky-t is.
-Én hozzád ülök!-kuporodott fel Sky ágyára és onnan nézte ahogy Byunghun felkászálódik a padlóról.
-NaRa! Nem tudom hogy hol vannak a csokijaid...-nézett rám RiSa nagy boci szemekkel. Kitágult pillákkal keltem fel és kinyitogattam az összes szekrényt ami a szobánkban volt és feltúrtam. De sehol nem volt! Kirongyoltam a konyhába és ott is mindent áttúrtam és nem volt semmi! Egyre nagyobb pánikkal kerestem, berohantam a fiúk szobájába, vagyis csak Niel és ChangJo szobája volt de akkor is! Niel egy szál alsógatyában pislogott rám ahogy végigtúrtam a szekrényüket majd kirohanok. Bementem MinSoo-ék szobájába is, de sehol sem volt. Vissza rohantam a szobánkba és a mobilomért ugrottam az ágyra és gyors tárcsázón hívtam a menedzsert.
-HOL VAN A CSOKIM?!-kiabáltam pánikosan a telefonba.
-NaRa! Nyugi! A főnökség azt gondolta meg leszel nélküle, hogy minden rendbe jött...-nyugtatott-De viszek neked!
-De kell a csokim!!!-visítottam szinte és egyre hangosabban beszéltem.
-Öt perc és ott vagyok!-mondta és lerakta a telefont, de mielőtt megtehette volna hallottam ahogy beindítja a motort. Eldobtam a mobilomat az ágyra és még egyszer végigtúrtam a szekrényt. Lassan éreztem hogy pánikrohamom lesz így Risara néztem hogy vigye ki innen a fiúkat. Tág szemekkel pislogott vissza, ő még nem látott így és teljesen lesokkolt. ByungHun rángatott ki mindenkit én pedig az ágyamra ültem és szorongattam a párnát. Tényleg nem sokra rá megérkezett SangWook három nagy szatyor csokival és bezárta maga mögött az ajtót ahogy bejött. Magához húzott és megölelt. Remegtem teljesen.-Nem semmi sem történni!-nyugtatott és dörzsölte a hátamat. Ő tudja egyedül hogy miért vagyok ennyire háklis a csokira és hogy miért kapok pánik rohamokat. Ő az egyedüli! Senkinek nem mondom el és ez a cég szerint pont jó reklám! Minden csokiról én fogok a rajongók eszébe jutni, hogy mindig van nálam. Rengeteg édesség fotózást terveztek velem. Nagy hülyeség az egész! Lassan lenyugodtam és ahogy nyugodtam meg, elaludtam. Fél álomban éreztem ahogy befektet a paplan alá és betakar. Lekapcsolta a villant és kivitte a tálcákat, majd megint bezárta az ajtót. S végül mély álomba szenderültem. Álmaimban megint azon a játszótéren jártam ahol az egész történt.